2010. augusztus 29., vasárnap

Szülői az új ovimban!


Hát, lassan vége van a nyárnak, kedden volt az új ovimban szülői értekezlet. Anya elment egyedül, vagyis a Judittal, csak éppen nélkülünk:-(
Látta az új óvónéniket, a dadusnénit, és megnézte a leendő csoportszobámat is, dehát, ott egyhamar nem lesz semmi.
Állítólag október végén fog cssak nyitni, addig ideiglenes csoportszobában leszünk, én csak okt. elejétől fogok járni, azt mondta anya, ráérünk, legalább még egy kicsit itthon leszünk együtt:-)
Még nem igazán fogom fel anya szerint, hogy minden új lesz, az ovi, az óvónéni, meg minden, nagyon szerettem a Judit nénit, nem lesz könnyű őt túlszárnyalni:-)
A jelem szerencsére megmaradt a pillangó!!!

Anya örömködve jött haza, hogy találjam ki mi lesz a jelem, mit szeretnék nagyon?!
Mire én: "-hm...katicabogár!"
Na, ki is akadt, hogy ő ott harcol érte, én meg katicát mondok! hi-hi-hi!

Voltunk az Ágiéknál is!
Megnéztük hogy állnak az építkezéssel, megmutatták a babaszobát is és anya elkezdte rajzolni a babaszoba falára az állatokat. Festeni fog: zsiráfot, zebrát, pálmafát majommal, meg kígyót is.
Nagyon szép lesz, valamelyik szombaton kimegyünk és akkor fogja kiszinezni!

Nagyon izgi volt a hét, végig a pénteki búcsúzóra készültünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése