2012. június 8., péntek

Balett

Túl vagyunk az idei balett fellépéseken is, a tavalyihoz képest szuper ügyes voltam! Mindhárom fellépésen szerepeltem! Az első a kistarcsai napokon volt, ahol egy zenekar: a Csillaghúr együttes egyik számára táncoltunk úgy, hogy közben ők zenéltek nekünk élőben. Betti volt a napocska én pedig a vihar! A második fellépés Gödöllőn volt a nagy 10 éves év végi gálán, ahol az összes Harmónia tánciskolás növendék fellépett. Itt 2 táncot adtunk elő, a napocskásat és a tapsolósat is. Ehhez nagyon szép ruhánk volt, egy piros pörgős szoknya és volt a hajunkba egy piros rózsa is! Nagyon élveztük a Bettit is mi vittük anyával, mert Adriék elutaztak és nem tudták őt elvinni, nagyon jó volt. Még mindíg ő a legkedvesebb barátnőm, (sajnos nem egy suliba fogunk menni :-( A 3. fellépés pedig az Erzsébetligeti Színházban volt gyereknapkor, ahol megint a zivatarosat táncoltuk el, megint a zenekarral. Vera néni azt mondta, hogy csak akkor mehetek a "tánc-távorba", ha legalább 2-n fellépek. Mivel túl is teljesítettem... megyek! :-) Már nagyon várom!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése