2010. május 31., hétfő

Az igazi gyereknap

Vasárnap reggel megnéztük a tv-ben a HAlász Judit koncertfilmet, aztán felöltöztünk és elindultunk a Városligetbe.
Rengetegen voltak, mindenféle sátrakba be lehetett menni és az ottani országokkal lehetett ismerkedni, volt sok ugrálóvár, meg ügyességi játékok, de engem igazándiból egyik sem érdekelt, semmit sem akartam játszani, úgyhogy sétáltunk egyet, aztán bementünk a Petőfi Csarnokba.
Na ott már elememben voltam, piacoztunk egyet, vettek nekem anyáék 2 fürdőruhát, Zsombinak pedig egy fürdőgatyót meg egy sapit, meg vettünk anyának egy cipőt, meg még egy pár dolgot, imádok vásárolni! :-)
Aztán éhes lettem, elmentünk enni egyet, megnéztük a mini vidámparkot:
a dodzsemet (de ez is csak messziről érdekelt)
meg volt egy óriás hinta, amire csak a felnőttek ülhetnek fel és felrepítette őket az égig! NAgyon "félemetes" volt!

Hazafelé bementüa Julcsi mamáék!
Sajnos a Peti papa dolgozott, de azért küldött nekünk puszikat, jött Gergő meg a Viola is a mank még az Auchanba vásárolni, aztán siettünk haza, mert jöttek mival.

NAgyon sokmindent kaptunk(már megint:-)
Kaptam egy babát amelyik gagyog, és van hozzá mindenféle kütyü, fűzős játékot, meg egy másik babát is, azt se tudtam melyikkel játszak;
Zsombi meg kapott egy kis teherautót, meg egy játék kismagnót, meg motort, meg már nem is emlékszem miket!

Anya sütött gofrit , persze nutellával, úgyhogy...
... nem volt olyan rossz ez a nap sem :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése